BEMUTATKOZUNK

Szórólap 2014-15

 

 

 

 

KEZESLÁBAS TÁRSULAT
Építettünk egy nagy házat
Előadások egészen kicsiknek és kicsit nagyobbaknak. Szülővel, nagyival, papival és még a dadus néni is jöhet! Társulatunk előadásait úgy állítottuk össze, hogy a 0-6 éves korosztály számára is ismerős tárgyakból, a szemük előtt alakuljanak ki a bábok, ismerősek legyenek az elhangzó dalok és mondókák. A játékidő kb. 40-45 perc, mely áll a 25 perces előadásból és az azt követő drámapedagógiai elemeket is tartalmazó feldolgozó foglalkozásból. Ekkor a színészek a gyerekekkel együtt folytatják a játékot úgy, hogy addigi nézőiket is bevonják, akik játszhatnak is a bábokkal, és immár szereplőként folytatják a mesét. Ez a forma ideális lehetőséget nyújt, hogy a 0-6 éves korosztály megismerkedjen a bábok, a zene, a versek, a színház világával. Az előadás természetesen „házhoz” megy, és mivel nincsenek technikai igények, biztos, hogy az Önök intézményében is előadható.

Telepó Zsófia

a
Telepó Zsófia vagyok, a Szabolcs megyei Nyírcsaholyból származom. A budapesti Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskolában szereztem színész végzettséget és drámajáték-vezetői oklevelet 2012-ben. Jogot hallgatok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, de ettől függetlenül a színházhoz kötődöm minden részecskémmel.

Dunai Julcsi

Kép 081

2007-ben végezetem a Pesti Barnabás Gimnázium irodalom-dráma tagozatán. Osztályommal számos színjátszó fesztiválon részt vettünk, 2007-ben, a pécsi Diákszínjátszó fesztiválon a zsűri színészi különdíját vehettem át.
Tanulmányaimat a Keleti István Művészeti Iskolában (KIMI) folytattam, színész-bábszínész szakon. Így kerültem fel a Kolibri színház színpadára, a Tündér Lala című előadásban.
2009-ben kezdtem meg egyetemi éveimet Szegeden kommunikáció-média szakos hallgatóként; ez jelenleg is folyamatban van még.
2011 tavaszán végeztem a Ring Művészeti Iskola festő szakán.
A bábszínházzal pár éve kerültem szorosabb kapcsolatba, kezdetben a MiaManó Bábszínház, majd a Kezeslábas Babaszínház oszlopos tagjaként.

Lőrincz Veronika

lorinczveronika
2006-2009 között végeztem a Nemes Nagy Ágnes színészképzésen, előtte az Aranytíz
Musical Stúdió növendéke voltam, és mind általános, mind középiskolai tanulmányaimat a
Pestszentlőrinci Vörösmarty Mihály ének-zenei általános Iskola és Gimnáziumban végeztem.
Több évig tanultam magánéneket, illetve klarinétozni.
Jelenleg kisgyermekgondozóként dolgozom egy gyermekmegőrzőben.

Molnár Tamás

molnartamas
Molnár Tamás vagyok 23 éves. 2011-ben végeztem a Nemes Nagy Ágnes Humán
Szakközépiskola Színész II. szakképzésén.
Dolgoztam Vidovszky Györggyel, Tóth Miklóssal, Gyevi-Bíró Eszterrel, részt vettem Fodor
Tamás és Illés Györgyi kurzusain. Szakmai gyakorlatomat a Karinthy Színházban szereztem.
Az iskola elvégzése óta szabadúszóként dolgozom, 1 éve játszom a Kezeslábassal.
Bár az iskola is nagy hangsúlyt fektetett a drámapedagógiára és a színházi nevelésre, 4
kisebb testvérem voltak igazi mestereim. Legkisebb testvérem 7 éves, így még mindig napi
kapcsolatban tudok maradni a gyerekekkel.
Gitáron és basszusgitáron játszom, szabadidőmben egyre többet és egyre szívesebben LEGO-
zok a kisöcsémmel. 🙂

Szilvási Dániel

a4
2005-ben végeztem a Pesti Barnabás Gimnázium dráma tagozatán.Eztuán végeztem a Hetényi Géza Humán Szakközépiskola és Gimnázium stúdiójában ahol színész II végzettséget kaptam. A papír megszerzése után 2 évre a budapesti Bárka Színházhoz csatlakoztam két előadásban, Istentelen ifjúság (Vidovszky Györyg rendezése), valamint a Koldusopera (Alföldi Róbert rendezése) címmel. Volt szerencsém a Karinthy Színházban dolgoznia a Tavasz ébredése és az Aranysárkány című produkciókban, amiket szintén Vidovszky György rendezett. 2011-től mint vendégművész játszom a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Itt volt szerencsém dolgozni Quintus Konráddal, Mohácsi Jánossal, Valló Péterrel, Zsurzs Katival. Jelenleg a Vörösmarty Színházban dolgozom és a következő évadban Bagó Bertalan és Korcsmáros György rendezéseiben fogok együttműködni. A színész II papír mellett elvégeztem egy drámapedagógusi képzést, ennek köszönhetően fehérvári általános iskolákban tartunk foglalkozásokat, drámás játékokat az alsóbb osztályoknak, különböző témakörökben. A kezeslábas társulat munkájában kezdetektől részt veszek. Alapvető erősségem a „szakmám” mellett a gitár, amit színházon kívül is szívesen művelek, egy formációban.

Vanya Róbert

robi2
1987 májusában születtem Felvidéken, Érsekújvárott. Már ovisként is nagyon szerettem szerepelni, az évek múlásával szereplési vágyam egyre csak nőtt. Gimnazista éveimben sok ízben játszhattam az István a király című rock-opera címszerepét, mellyel egész Dél-Szlovákiát bejártam. Majd Pestre költöztem, ahol Dévai Nagy Kamilla Krónikás Zenedéjében ének-gitár előadóművészet szakon tanultam. Ezután elvégeztem a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés színész II és drámajáték-vezető képzését. Több színházban is megfordultam már, hogy csak néhányat említsek: Thália Színház, Új Színház, Jászai Mari Színház. Jelenleg a Kezeslábas Babaszínház színésze vagyok.